Ahogyan már előzőleg pár bejegyzésben említettem, a nyár szinte csak a gyógyszerről való leszokásról fog szólni. És tegnap este el is kezdtem. 

Remegő kézzel törtem ketté a délutáni adagot, de meggyőztem magam, hogy kemény vagyok, hiszen ezelőtt is ment már. Évek óta szedem ezt a szart, de nem akarom tovább hagyni, hogy bogyók határozzák meg az életem.

Igazából még semmi tünetem nem lenne, ha nem gondolnék önkéntelenül is túl sokat arra, hogy már kevesebb gyógyszert szedek. Ilyenkor már-már pánikba esek és látom magam előtt a katasztrófát. Persze ez normális reakció, mert bármennyire is nem akarom, hogy a részem legyen, az ember nem válik meg könnyen olyan dolgóktól - legyenek azok jók vagy rosszak, amik már évek óta meghatározzák a mindennapjait. 

Viszont ma is tornáztam és a kutyámmal is futottam egy kicsit, hogy csökkentsem magamban a feszültséget. Sőt, még a légzőgyakorlatot is elvégeztem, amit még évekkel ezelőtt mutatott nekem a pszichológus. 

Most győzködöm magam, hogy minden rendben lesz. Ennek ellenére jelenleg úgy látom ezt az egészet, mintha a világ dőlne össze. Ugye milyen szomorú, hogy ennyire függök bogyóktól?