Az első hetet minden nagyobb problematika nélkül átvészeltem. Csak kétszer fordult elő, hogy azt hittem, visszajön az étel, de a légzőgyakorlat és a szóda ezeken is átsegítettek. 

Továbbá tényleg nem hittem volna, hogy a mozgás ennyit fog segíteni az elvonási tünetek átvészelésében. Pedig eddig is tisztában voltam vele, hogy miért szajkózták sokan, hogy sportolnom kellene. Elvégre már azért is hasznos, mert az endorfin, ami sportolás közben felszabadul, többek között fájdalomcsillapító hatással is bír. És a csokievés nem ér fel egy jó biciklizéssel vagy a kutyámmal való futással. 

Igazából az első tüneteim akkor erősödtek fel, amikor abbahagytam a kézilabdát és csak a testnevelés órákon mozogtam. Ám ez az edzésekhez és meccsekhez képest nyilván szignifikáns csökkenés volt még így is. Most, hogy minden nap aktívan mozgok, rájöttem, hogy tényleg mennyire rosszul tettem, hogy nem folytattam valami mozgást a kézilabda helyett, ami kicsit egyensúlban tarthatott volna. 

Az egész szervezetem hálás, hogy újra mozgok és nem csak egész nap a gép előtt ülök, amikor az a legnagyobb mozgásom, hogy elmegyek a boltba. Élvezem az izomlázat, az erőlködést, hogy pár felüléssel többet csináljak. 

Azonban ez nem elég. Tudom, hogy a lelkemmel is kellene foglalkoznom, hiszen ha nem tisztázok magamban pár dolgot (mert szakemberek ide vagy oda, valamit akkor is magadban kell lezárnod), akkor pár hónap múlva a leszokás után ismét ott ülhetek a pszichiátria járóbeteg várójában, újabb adag nyugtatóra várva. 

Mert tök jó, hogy ennyire odafigyelek a mindennapos sportra és az étkezésemre, hogy minimalizáljam a hányingert, a hasmenést vagy a fejfájást; ha a lelkemmel nem foglalkozom, sőt ignorálom (mint ezen a héten is) a bennem végbemenő lelki folyamatokat, akkor nem lesz előre haladás, bármennyit is futok és bármennyire is étkezem helyesebben. 

A lelki dolgokra eddig csak ennyiban figyeltem oda, hogy sokat olvasok, de ez is inkább csak menekülés a valóság elől egy másik világba, ami bár nagyon megnyugtat, annyira jó eredményeket mégsem hoz. 

Szóval bármennyire is felkavaró, a lelkivilágommal is foglalkoznom kell, ami igazából sokkal nehezebb meló, mint az, hogy sorozatnézés közben tornászom.