Nincs is jobb hely arra, hogy felszedj magadra egy kis súlyt, mintha eljössz nyaralni nagymamádhoz, aki csak kedvesen mosolyog, ha azt mondod: nem vagyok éhes. 

Szombaton eljöttem mamához és kajaterápiára fogtam magam. Mert ahhoz, hogy ne boruljak meg annyira a gyógyszerről való leszokástól, rendesen kell ennem, és ezt itt jobban be tudom tartani, mint otthon, ahol simán elhárítanám szinte az összes kaját és csak mutatóba ennék valamit. Most akkor is magamba erőltetek valamit, amikor egyáltalán nem vagyok éhes. Ez persze kicsit megterheli a gyomrom, de eddig is elviseltem a magasabb gyomorsav szintet. Mellesleg pedig tudom, hogy lehet, hogy pár hétig kicsit hisztis lesz a gyomrom, a szervezetem viszont később meghálálja ezt az erőltetést. Mert a jelenlegi 50 kg-mal kórosan soványnak számítok és fogyni mindig is nagyon könnyen fogytam. 

Most viszont még jobban szükségem van a rendszeres és kellő mennyiségű étkezésre. Hiszen ép testben én lélek, tartja a mondás. 

Nem utolsó sorban pedig itt nyugodtabb vagyok, mint otthon, távol a kiabálásoktól és minden szarságtól. Szóval úgy érzem, jól döntöttem, hogy a leszokás utolsó szakaszát mamámnál töltöm, aki nem csesz le, ha rosszul vagyok, vagy nem úgy viselkedek, ahogy az várható lenne. 

De kemény vagyok, mint a három hetes teveszar a mélyhűtőben: ezen a héten már csak reggel veszek be egy negyed szem nyugtatót, jövő héten pedig már el is hagyom. Nem tudom, az éjszakáim hogyan fognak alakulni, de betartom azt, hogy nappal nem fekszem le alduni, bármennyire is fáradt vagyok, valamint igyekszem később lefeküdni a szokásosnál, hogy biztos el tudjak aludni gyógyszer nélkül is.

Most jön a legnehezebb rész, de bármennyire is érzem azt, hogy megfulladok, vagy remegek, leteszem ezt a tetves bogyót, mert nélküle is képes vagyok élni. És ebben semmilyen rosszullét nem ingathat meg.