Sikerült megbeszélnünk a dolgokat értelmes emberek módjára, szóval most már minden nyugodt. Csak tíz hónap után sok dolog felgyülemlik az emberben, amit érdemes letisztázni, még ha emiatt össze is veszel azzal, akit szeretsz. Ez eddig a leghosszabb kapcsolatom. Nem feltétlenül azért, mert megtaláltam a Nagy Ő-t (lehet, de ezt még nem lehet tudni), hanem azért, mert most küzdök a kapcsolatért, és nem ugrok ki belőle az első rossz dolog miatt, mint ahogy eddig tettem. Ezért büszke is vagyok magamra. Nem hittem volna, hogy ennyire tudok küzdeni azért, hogy a társamat megtartsam. 

Szombaton elég csúnya veszekedésünk volt facebook-on, de ott úgy tűnik, kiadtuk az indulatokat, mert vasárnap már normál hangerőn, cseppet sem sértően tudtuk elmondani az álláspontunkat. 

Én tulajdonképpen azt nehezményeztem, hogy félek akárhová is elmenni, mert nem tudom, mit fog hozzá szólni. Alapjában véve még most is úgy érzem, hogy nem bízik bennem. Erre azt mondta, hogy másokban nem bízik. De kérdem én, ha bennem bízik, akkor nem számít, hogy más akar-e tőlem valamit, mert úgyis lepattintom, mert nyilván nem fogom megcsalni a páromat. 

Az egész onnan ered, hogy nekem sokkal több fiú haverom van, inkább velük barátkozom, mint a lányokkal, és nyilván ez nem tetszik neki. Pedig már sokszor biztosítottam róla, hogy nem lesz semmi baj, tőlük nem kell tartania, attól meg, hogy többen néha szemtelenül megbámulnak meg nem dől össze a világ. Nem szúrhatom ki az összes fiú szemét, aki rám néz. Mert tényleg ez a baj: annyira túlteng benne a féltékenység és a ragaszkodás, hogy kb. azt szeretné, hogy ne nézzek rá senki másra és ne szóljak hozzá senkihez. Ezt éreztette velem, végül pedig be is vallotta, hogy ez így van, pedig tudja, hogy ez non sense. 

A másik, hogy ezt az összeköltözést még nekem meg kell emésztenem. Az együtt töltött idő és az egymással törődés tekintetében ellentétes elvárásaink vannak. Megmondtam neki, hogy én most úgy érzem, hogy megfulladok, és arra van szükségem, hogy nagyobb mozgásteret adjon nekem, ne akarjon kisajátítani, és bőven hagyjon időt arra, hogy magammal foglalkozzam. Én nem igányleg sok törődést. Legalábbis abban a tekintetben, hogy nem igénylem azt, hogy állandóan puszilgasson és ölelgessen. Nem kell mindig egymással beszélgetni sem. Tudom, hogy itt van mellettem, és ez sokszor nekem tökéletesen elég. Kellő stabilitást ad ahhoz, hogy végezzem a mindennapi dolgaimat, nem kell túlzásokba esni. Én csak igazából egy érettebb kapcsolatot szeretnék ebből a szempontból is, mert úgy vélem, nem csak azzal jelezheted, hogy mennyire szereted a másikat, ha állandóan a nyakán csüngsz, hogy csúnyán fogalmazzak. Vagyunk már annyira felnőttek, hogy ne nagyrészt abból álljon a kapcsolatunk, hogy szabadidőnkben összenőve csókolózunk és ilyesmi. 

A lényeg, hogy remélem, sikerült vele megértetnem, hogy a kevesebb törődés nekem többet jelent, és legyen még türelmes, hogy megszokjam az új felállást, hogy ha hazajövök a koliba, akkor ő is itt van. Valamint, hogy ne legyen bűntudatom, ha egyedül megyek le a kocsmába a barátaimhoz, mert nem kell attól tartanom, hogy ha felérek, akkor valamilyen bunkó megjegyzéssel fogad. Őszintén remélem, hogy ezen a témán már nem fogunk veszekedni, mert eléggé túl lett tárgyalva szombaton úgy érzem.