Ki/Be
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
A Gonoszt(evő) Sátánfajzadék Mindennapjai

Mikor pedig már döntöttél

2016.02.21. 16:42, Nikotingirl
Címkék: pink fog

Tudom, kissé (vagy nagyon etikátlan) egy másik férfivel foglalkozni a párom helyett, de valahol muszáj kiírnom a vele kapcsolatos érzéseimet is, különben felrobbanok tőlük. 

Tegnap arra jutottam, hogy én inkább félek tőle (nevezzük B-nek, a korábbi bejegyzésekben már nem tudom, milyen betűvel jelöltem). Mármint nem úgy, ahogy félünk mondjuk valakitől, aki kiabál velünk. Egyszerűen csak félek tőle. Márpedig akitől félsz, azt nem akarod jobban megismerni. Amennyi "közünknek" kell lennie a munkánkon keresztül, azt nyilván nem kerülhetem el, de ezen kívül semmit nem akarok B-től. Nem akarom, hogy egy kicsit is észre vegye, hogy gyengéd érzelmeket táplálok iránta. Mert nekem ilyet nem szabad. Nekem van párom. És az nem ő, nem B. Bármennyire is eljátszom néha a gondolattal. Túl sokat gondoltam rá az elmúlt időszakban. Hogy milyen lenne jobban megismerni, milyen lenne vele lenni. De az eddig megismert negatív tulajdonságaira fogok koncentrálni, és akkor egy idő után csak semleges leszek már az irányában. Az már mellékes, hogy ez az elmúlt másfél év alatt nem sikerült. De továbbra is rideg leszek vele. Inkább gondolja azt, hogy nem kedvelem, minthogy rájöjjön, mit is érzek valójában. 

Nem, ez semmiképp sem szerelem. Szerelmes csak akkor lehetnék belé, ha ismerném, de nem ismerem. Eddig egyszer beszéltem vele, az is nagy hatásszünetekkel zajlott. Mégis...ha látom akkor elönt a forroság, hevesen dobog a szívem és feltétlenül beszélgetési vágyat érzek, de úgyis csak faszság jönne ki a számon, így inkább nem is szólok semmit. 

És mivel én ezt ilyen frankón eldöntöttem, ma velünk kávézott és cigizett, ami eddig még soha nem történt meg. De kerültem a tekintetét, inkább a lányokra néztem. Már egészen ügyesen csinálom ezt az ignorálást. Bár tudom, hogy bunkóság úgy viselkedni, mintha ő ott se lenne, de nem tudom. Ha belenézne hosszabban a szemembe, akkor rögtön tudná, hogy mi a helyzet. És én azt nem akarom. 

A B-vel kapcsolatos bejegyzések az ifjú TamTam szenvedései taggel is futhatnának lassan. De muszáj mindenről beszámolnom, mert nem szabad, hogy még ez is gyűljön bennem. Szóval róla még sokat fogtok olvasni. 

P S: Hamarosan egy új, emberibb design is felkerül, de először már írni akartam, viszont türelmem még nincs új kinézet készítéséhez. Mindenkinek további kellemes vasárnapot! :)

 

Még nincs hozzászólás.
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2022.03.01. 08:21
2020.11.01. 17:01
2019.09.29. 16:30
2019.09.09. 18:36
2019.08.29. 14:39
Friss hozzászólások
 
Chat

 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL